◄ Visszavásárlási garancia

14 munkanapos visszavásárlási garancia

A vásárlástól való elállás joga, módja, következményei

A Távollevők között kötött szerződésekről szóló, 17/1999. (II.5.) számú kormányrendelet rendelkezései alapján a vásárló, az áru átvételét követő 14 munkanapon belül, indoklás nélkül elállhat a vásárlástól.

Az elállástól számított 30 napon belül visszautaljuk a teljes fogyasztó által fizetett összeget, így a kiszállítás díját is; a fogyasztót kizárólag a termék visszajuttatásának költsége terheli.

A fogyasztó az elállás jogát attól a naptól kezdve gyakorolhatja, amikor az árut átvette, ennek igazolására a kiszállításkor kapott fuvarlevél ügyfélpéldánya szolgál. 
Az elállási jog érvényesítése többletköltséget nem jelent a vásárló számára, a termék visszajuttatásáról a vásárlónak kell gondoskodnia.

Elállási jog:

A Vásárló a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján jogosult az áru átvételét követő 14 napon belül indokolás nélkül elállni a vásárlástól. Ebben az esetben Szolgáltató köteles a Vásárló által kifizetett teljes összeget haladéktalanul, de legkésőbb a Vásárló elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül a Szolgáltató visszatéríti a Vásárló által kifizetett teljes összeget ideértve a kiszállítás költségét is.

Elállási jog gyakorlásának a menete:

Amennyiben a Vásárló élni kíván az elállási joggal úgy köteles az elállási szándékát tartalmazó elállási nyilatkozatot az alábbi elérhetőségek egyikére elküldeni:

  • Postázásai cím: Novo Parts Trade Kft. 1158 Budapest, Késmárk utca 32.
  • Email cím: novoparts@novoparts.hu
     

Vásárló határidőben gyakorolja elállási jogát, amennyiben a termék kézhezvételétől számított 14. nap lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát. Írásban történő elállás esetén elég csak az elállási nyilatkozatot elküldeni 14 napon belül. Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, email vagy telefaxon keresztül történő értesítés esetén az email illetve a fax küldésének idejét veszi figyelembe.

A Vásárló elállás esetén köteles a megrendelt terméket XY címére késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni. A határidő betartottnak minősül, amennyiben a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket (tehát nem kell megérkezni 14 napon belül). A megrendelő viseli az elállási jog gyakorlása miatt az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerülő költségeket. A megrendelőt ezenfelül egyéb költség nem terheli. A Szolgáltató azonban nem köteles a Vásárló része megtéríteni azon többletköltségeket, amely a Szolgáltató által felkínált legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő szállítási mód választásából adódik. A Szolgáltató jogosult a Vásárló által kifizetett teljes összeg visszafizetését mindaddig visszatartani, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy a Vásárló nem igazolta hitelt érdemlően, hogy azt visszaküldte.

A Szolgáltató visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz, kivéve, ha a Vásárló más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Vásárló semmilyen többletköltség nem terheli. A Vásárló csak a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel.

A Vásárlót terheli annak bizonyítása, hogy az elállási jogot a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban meghatározottak szerint gyakorolja.

Több termék adásvételekor, amennyiben az egyes termékek szállítása eltérő időpontban történik, úgy az utoljára szolgáltatott termék, illetve több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára kézbesített tételnek vagy darab kézhezvételtől számított 14 napon belül élhet a vásárló az elállási joggal.

 

A Vásárlót megillető elállási és felmondási jog alól kivételek:

  • a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti;
     
  • olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, a 20. § (2) bekezdésében meghatározott határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;
     
  • olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;
     
  • romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;
     
  • olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;
     
  • olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;
     
  • olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a vállalkozás által nem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor;
     
  • olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás a fogyasztó kifejezett kérésére keresi fel a fogyasztót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából;
     
  • lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta;
     
  • hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével;
     
  • nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében;
     
  • lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki;
     
  • a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti a 20. § szerinti jogát.

 

A nem rendeltetésszerű használatból eredő károk megtérítése a fogyaszót terheli.

 

integrity="sha384-KJ3o2DKtIkvYIK3UENzmM7KCkRr/rE9/Qpg6aAZGJwFDMVNA/GpGFF93hXpG5KkN" crossorigin="anonymous">